2011. május 30., hétfő

Hurka-kolbász-szalonna: az egykori Brauch hentesüzlet



Gyerekkoromban évente jártam disznóölésre, bátran mondhatom, hogy vénásan kaptam a koleszterint.
A legjobb része az volt, amikor végre este a sült kolbász-hurka az asztalra került, és feledtette a hajnali, gyilkolás előtti velőtrázó sírást és a béltisztítás papírra nem kívánkozó szakaszát. Talán a múlt az oka, hogy sosem lettem vega, és gyanítom, hogy most már nem is leszek, hisz majdnem minden a gyerekkorban dől el. 
Ezt a bejegyzést is a hurka-kolbász iránti töretlen rajongásom szülte, ugyanis van egy hely a Mester utcában, ahol legalább olyan szép a csempe, mint amilyen jó a kolbász, és ha az ember túl van egy sztk-ban, több órás várakozással eltöltött délutánon, akkor joggal gondolja, hogy "ha valaki, akkor én megérdemlem!". 
Megint bebizonyosodott, hogy kincsek nemcsak hipertitkos széfekben vannak, amiket Harrison Fordon vagy Bruce Willisen kívül ember nem tud feltörni, hanem ott hevernek sokszor a lábunk előtt, csak ki kell nyitni a szemünket. Erről a földszintes kis jellegtelen épületről sem gondolná senki, hogy egykor a legjobb pesti kolbász- és szalámigyárnak volt a székhelye.




Ez volt a Brauch féle hentesüzlet, amely több mint száz éve őrzi az eredeti falcsempéket és a kolbászok, szalonnák és sonkák felakasztására szolgáló, fali alkalmatosságot. A mennyezet és a padló felejthető, bár kétségtelenül rám tör egy hatvanas-hetvenes évek retró fíling, ha felnézek, és azt bevallottan szeretem. De a csempe, amely a mennyezet alatti sávban körben végig sonkákat, malacfejeket és csinos hízókat mintáz, egyszerűen gyönyörűséges. Mondhatni, zsír.





Brauch Ferenc porosz család sarja és karrierje olyan irigylésre méltóan szárnyal felfelé, mint a mesében. Ha nem lenne ez az üzlet itt, azt hinném egy tanmese, lám-lám, a szorgalmas iparosgyerek, aki tarisznyájában hamuba sült pogácsával nyakába vette Európát, megtanult mindent, amit lehetett, aztán, amikor már mindent tudott a kolbászról, hazajött és megcsinálta a szerencséjét. A szorgalom, a kitartás, a sok tanulás és az alázat meghozta a gyümölcsét... Érdemes elolvasni rövid történetét és utána lehet könnyeket hullatni a régi időkért. 






A 2. világháború előtti időkben a neve fogalom volt, a városban kilenc helyen árulták a portékát. A Vámház körúti csarnokkal szemben van egy burgerking, amely miután megvásárolta az ott lévő, egykor szintén a család tulajdonában lévő boltot, meghagyta a régi csempéket. És bár ezt a korántsem önzetlen gesztust csak üdvözölni tudjuk, azért senki ne ott egyen, hanem inkább itt.   



Ja, és Szervét Tibor rajongóknak üzenem, hogy a Valami Amerikában itt forgatták a hentesüzletbéli jelenetet.
Mester utca 29!


2011. május 29., vasárnap

A gázgyári munkástelep



Vasárnap ebédidőben nincs nagy tolongás a gázgyár munkástelepén. A konyhákban húslevest kanalazó embereket vizionálok, és a rántott csirkét sem esik nehezemre hozzáképzelni. A két házsor által határolt, platánokkal szegélyezett hosszúkás tér közepén csak egy-két unatkozó kutyás mutatkozik, egyébként ez maga a BÉKE SZIGETE, és gyanítom, hogy nemcsak vasárnap délidőben.



Itt Óbudán, a Sujtás utca és a Jégtörő út által határolt mikrokozmoszban megállt az idő. A nagymamámnál vidéken töltött nyarak jutnak eszembe, ott volt ilyen súlyos a csend, amikor ebéd után szinte hallani a függönyök mögött, a nyitott ablaknál sziesztázó emberek szuszogását.


Majdnem százéves, okkersárga mézeskalácsházak, fűzöld ablaktáblák, a lépcsőházakban omló vakolat, nyikorgó falépcsők és barna mintás linóleum. Szinte már várom, mikor bukkan fel a tejesember vagy a jeges, esetleg mikor fordul be egy szekér a sarkon vagy a gonosz boszorkány seprűnyélen.





A főváros gázgyára és vele együtt a telep 1913-1914-re készült el. Nem is lakótelep volt ez, hanem életközösség, egy mikrotársadalom, járt hozzá foci- és  tekepálya, kultúrház, saját posta, bolt, kiskert.
Milyen jó is lehetett, a lakóknak csak át kellett sétálni az úton, és már ott is voltak a munkahelyükön, a szénből városi gázt előállító korszerű ipari létesítményben, ami nem mellesleg, csinos kupolácskáival és óratornyával még jól is mutat.
Nagy dolog volt ez abban az időben, amikor 1880 és a századforduló közt 360 ezerrel nőtt a városlakók száma, többnyire a bevándorlóknak köszönhetően, a meglévő lakások minősége és mennyisége pedig messze elmaradt attól, hogy az  igényeket kielégítse. 1907-ben a hazai ipar fejlesztéséről szóló törvény rendelkezett a munkáslakások építtetőinek járó adókedvezményről, amely húsz év adómentességet jelentett. 1910 körül beindult ugyan a városban a lakásépítés, de két évnél nem tartott tovább, mert '13-ban már a depresszió jelei mutatkoztak, az építtetőknek nehezebb volt hitelt szerezni. Aztán meg jött a világháború.
Ez a gázgyártást is megviselte, nemcsak az első, hanem a második is, de aztán ment tovább minden, mint a karikacsapás, és nagyjából hetven évet azért így is kibírt.  A gyárat '84-ben nyugdíjazták, amikor a főváros átállt a földgázra, így okafogyottá vált a termelés. Így is kapott négy bónusz évet a kokszgyártás miatt, azóta pedig hasznosítási tervek passzív alanya. (képek a gyárról itt meg itt.)

A tulaj: 

Hat. eng. villanyszerelő:


A tisztviselőknek és a munkásoknak a gyár mellett külön telep dukált, a munkásoké az iskolával és az óvodával együtt Almásy Balogh Loránd tervei alapján épült. Az építész Lechner Ödön és Alpár Ignác műtermében tanult. A szecesszió éveit írtuk, így ő sem maradt ki ebből a vonalból, de a harmincas évek derekán magyarosított és elkanyarodott egyfajta népies irányba. Nevét egy sor vidéki kastély terve őrzi, olyan nevű helyeken, mint Bélád és Bukovec, valamint a Malonyay-kastély Halásztelken. A Horváth Mihály téren még megvan az egykori Pedagógiai Szeminárium, ma Fazekas gimnázium, de tervezett református templomot is. Negyedszázadot tanított az iparművészetin, de vígjátékot is írt (Komédiásnő), amelyet több színház játszott.
A gázgyári telep megtervezése igazi csemege lehetett, mivel egy ház sem pont ugyanolyan, mint a másik, csak hasonló modellek vannak. És meseországban minden lehet is, a szecessziós lekerekített homlokzattól kezdve a habcsók kupoláig és a muskátlis tornácig. 






Az egyik kertben törpék, virágok és színes szélforgók. Valaki tereget, meglepődik, hogy idegent lát. Tűz a nap. Megyek vissza a való világba.



Frissítés:  Budapest100 - A 2013. április 6-7-i hétvégén, a százéves házak ünnepén a telepen mindkét nap épülettörténeti sétát tartanak, a pontos időpontokért lásd a programfüzetet.

2011. május 21., szombat

Az MTA bérház az Astoriánál


Meglepett, amikor a szakirodalom felvilágosított, hogy az Astoriánál álló épületkomplexum nem egy ház, hanem valójában kettő. Bizony, az órásat (Georgia-ház), ami majd egy másik poszt témája lehet, Barát Béla és Novák Ede jegyzi 1935-ből, amihez 4 évvel később épült meg a lekerekített sarkú MTA bérház, lekoppintva a nagytesó homlokzati tagolását, nyilván az egységes kép kialakítása végett. (Tényleg csak zárójelben jegyzem meg, hogy jó tíz éve Brad Pitt a sarkon, a háztetőn koptatta a betont Robert Redforddal, meg lehet nézni a Kémjátszmában.)
A határ itt húzódik, a Rákóczi úti fronton, a vonalnál:




Különben az egész házat, órástul, már a fővárosba kerülésem első pillanatában megjegyeztem magamnak, annyira jellegzetes és annyira kiemelkedik a Rákóczi úti eklektikából. Ráadásul 15 éve, amikor gyakran megfordultam az East-West Center sokadik emeletén, abban az irodában, ami pont szemben van az órával, lenyűgözött a látványa. Hát nem kisebb volt Hültl Dezső feladata, mint a Georgia mellé, ami a csúcsra repítette a Barát-Novák párost, tervezni egy házat. Persze ő addigra (69 évesen) túl volt már nagyjából mindenen, úgymint a Péterffy Sándor utcai Kórház igazán figyelemreméltó terve, a néhai Récsey buszgarázs, a Pajor Szanatórium a Vas utcában és kismillió bérház. Ráadásul apósától, aki történetesen Hauszmann Alajos, (hát nősülni tudni kell, ugye) 1913-ban megörökölte az egyetemi katedrát, ahol "fascinálóan színes... brilliáns rajzokkal kísért előadásai... és közvetlensége... igazi élményt jelentett hallgatói számára" (Rados Jenő). 
Szóval így. Mondhatnánk, hogy kirázta a kisujjából a tervet, de ez az épület azért spéci, mert ami ennyire szem előtt van, azzal szemben sokkal nagyobb az elvárás is. Pont a stratégiai hely miatt zártkörű pályázaton döntöttek arról, ki tervezze. Egy biztos volt, a városrendezés tartotta magát ahhoz, hogy a gyalogosoknak és a járműveknek nagyobb teret kell biztosítani, így a beépítés vonalát hátrébb húzták, ezért olyan egy picit, mintha tér lenne az egész Astoria, pedig valójában nem is.   

Az építtetőről, a Magyar Tudományos Akadémia alapítványáról tanúskodik a Károly körúti homlokzatról letekintő, vörösrézlemezből domborított Minerva, más értelmezésben Hungária (a szobrász Pásztor János, kivitelezője Jungfer Gyula), kezében pajzs és kehely,


a bejárat felett pedig két nőalak támaszkodik egy koronás címernek:


Ami a stílusát illeti, Hültl munkái ugyan többségében a neobarokk és a neoreneszánsz felé hajlanak (ez persze pont nem áll a Péterffyre és a buszgarázsra sem, amiket én kiemeltem), de itt összehozott egy olyan egyveleget, amiben van modern, eklektikus és némi klasszicista is és jól mutatnak együtt. Ferkaihoz fordulok, aki azt írja: "hagyományos tömegkompozíció, enyhén klasszicizáló modern formákkal". 


A henger alakú sarokrész, ami a formái és díszítőelemei miatt a leginkább klasszicizáló, ovális alaprajzú szobákat takar (hö-hö!), és remekül idomulva a telekformához bástyaként uralja a teret. Mint hab a tortán virít a bankreklám a tetőn. Nem tudom ez rosszabb-e, vagy a hengeren a második emelet táján körbefutó óriás gorenje, remélem hogy legalább sokat fizetnek érte. 



A kapualjban, bejutva a második, semmi esetre sem korabeli kapun, a régi portásfülke zárva. Bent dupla belmagasságú, oszlopos előcsarnok, amiből jobbra és balra is lépcsőház vezet fel. Másodszor voltam itt életemben, de ugyanúgy leesett az állam, annyira nagy a tér és letisztultak a formák. Az jutott eszembe, hogy Olaszországban láttam ilyen palazzokat, mint ez, ahol a márvány borította előcsarnokban simán meg lehetne tartani a gimis évfolyamtalálkozót, ballagást, Carrie Bradshaw esküvőjét, egyszóval bármit.




Felfelé sima lift és teherlift is van, én, mint mindig, most is a lépcsőt választom, ami mindkét oldalon egyforma és az udvarra néző ablakok világítják meg:



Az udvar nem tartogat meglepetést, a szokásos pesti belvárosi dzsumbuj, nem csodálkoznék, ha egyszer elhantolt tetemek miatt kerülne a híradásokba, pedig ez jobb sorsra érdemes, nagy is, és különben is itt volt a Georgia-ház díszmedencéje, ami visszatükrözte az épületet.  
És akkor a tetőteraszról meg nem is beszéltünk, pedig van az is, igaz, hogy az udvarra néző oldal egy részét beépítették (lásd jobb sarok, bal oldalt pedig már a Georgia terasza az órával):


Pestimádók, tegye fel a kezét, aki nem járna ide szívesen dolgozni, egy ötödik emeleti irodába, a négy szoba hallos lakások egyikébe, ahonnét az ovális szobából az Astoriát és az Erzsébet hidat látni? Na ugye.



2011. május 17., kedd

Régiposta- Váczi utca sarok - az ex-Korona Kávéház épülete



Éppen terepszemlét tartottam, a közeli Gerlóczy ház átjáróját ellenőriztem le reggeli fényben. A szép szecessziós ház, a Váczi és a Régiposta sarkán, amelynek földszintjén lévő ruhaboltban már kismillió nélkülözhetetlen darabot felpróbáltam és meg is vettem, azért tűnt fel, mert nyitva volt a kapuja. Egy belvárosi ház nyitott kapuja pedig kihagyhatatlan, ilyenkor mindig arra gondolok, hogy ez nem véletlen, lesz bent valami, ami miatt muszáj látni. És van is, szinte mindig. 


A kapuban és a földszinten nem túl hívogató a félhomály, a bejárattal szemben lazán lóg a százéves házak ünnepének molinója. A liftajtók és a lépcsőkorlát gyönyörűek.



Egy házat be kell járni ahhoz, hogy megismerje az ember, együtt kell lélegezni vele, és ha adódik rá alkalom, benézni a nem feltétlenül publikus helyekre, melléklépcső, udvar, neadjisten tető, mert a legváratlanabb helyeken bukkanhat elő valami, ami a cseresznye a tortán, és ami miatt megéri felkutyagolni az ötödikre gyalog. Minden háznál, így ennél is, a fényviszonyok miatt a felső szintek a nyerők. A függőfolyosón szép mintát rajzol a lekerekített forduló:



A legfelső szintre magam sem értettem, minek gyalogolok fel, aztán megpillantottam ezt az ablakot, amitől odafent, a napsütésben minden színes fényekben úszott:  


A ház két tervezőjében (Kőrössy Albert Kálmán és Kiss Géza) közös vonás, hogy mindketten tanultak Párizsban és Németországban. Kőrössy hazatérte után Hauszmann Alajosnál dolgozott, majd a szecesszió magyar nagymesterével, Lechner Ödönnel kollaborált. 1895-ben saját irodát nyitott, és iskolák egész sorát tervezte, lásd Kölcsey Gimnázium, a Könyves Kálmán krt. 40 alatti egykori gimn., és az övé a szépséges Sonnenberg ház terve is. Kiss a háború előtt, berlini tanulmányainak végeztével állt be hozzá. Kettejük koprodukciója nem tartott soká, a háborúval befejezték a közös munkát, sőt Kőrössy egyenesen lehúzta a rolót.


Az épület lekerekített sarkán, ott, ahova sosem néz fel senki, csak a megszállottak, az "épült 1912-13" felett  a magyar királyi korona látszik. Az épület elődjeiben ugyanis a földszinten 1782-től kávéház működött, méghozzá nem is akármilyen. Ez volt a tizenkilencedik század második felének egyik legmenőbb helye, és 3 in 1, mert irodalmi találkozóhely és kártyabarlang is volt egyben, ahol a zsúfoltság miatt alig lehetett helyet kapni. Faburkolatokkal, márványasztalokkal berendezett üzlete az elegáns kávéházak előfutára volt. 




Krúdy, a kávéházak szerelmese, ide, a Koronába álmodta egyik kedvenc hősét, Fridolint, a „púpos markőrt”.


2011. május 9., hétfő

A Lépcsőház - Pozsonyi út 40.


Két ház van a városban, amelynek lépcsőházáért országomat adnám, ha lenne, az egyik a Pozsonyi úton,  a másik pedig a Margit körúton áll. Főleg ez utóbbit előszeretettel veszik bérbe filmforgatásokhoz,  a páratlan enteriőr és a lift miatt. Mindkettőt a Hofstatter Béla - Domány Ferenc páros tervezte, a Pozsonyi úti 1935-36-ban épült meg a Szent István park sarkán, és Dunapark házként ismert.  




Hofstatternek jólmenő építőipari vállalkozása volt, számos bérház tervezését és építését is lebonyolította.   Domány először a Műegyetemen, majd Berlinben tanult építészetet, aztán még ott megtervezett egy-két hotelt, irodaházat és sportcsarnokot és 1933-as hazatérése után összeállt Hofstatterrel. A közös munkából több  remekmű is született, többnyire ezen a környéken.  Sajnos 1939-ben Domány Angliába távozott, ahol negyvenévesen valószínűleg öngyilkos lett, Hofstatter pedig '44-ben halt meg Budapesten. Vérzik a szívem, ha arra gondolok, hogy még milyen csodákat ajándékozhattak volna az utókornak, ha tovább élnek.
A környék rendezési tervét 1933-ban fogadta el a Fővárosi Közmunkák Tanácsa. A parkettagyár helyén csinos park lett, szökőkúttal. Az épületekkel kapcsolatban viszont egy csomó mindent előírtak, ezért van az, hogy a tervekkel ellentétben a franciaudvar a nyitott erkélyekkel a Pozsonyi úti oldalon van, míg a zárt erkélyes rész a Dunára néz, pedig nem inkább fordítva kéne hogy legyen? A házak bejáratát ezzel szemben a Duna part felől írták elő, mégis a Pozsonyira kerültek, ami nyilván praktikusabb.

A pozsonyi úti oldal: 


a park felől: 


A 38-40. szám alatti modern luxusbérház az Alföldi Cukorgyár Rt megrendelésére készült, öt, illetve a sarkán hat emelettel, nagy lakásokkal. A felső szinteken széles teraszok, legfelül pedig zuhanyzókkal, öltözőkkel és virágágyakkal, valamint sziklakerttel felszerelt tetőkert volt, ami persze már a múlté. A tetőteraszokról pazar kilátás nyílik.
Az a jó ebben a házban, hogy a külseje alapján, ha nem ott állna, ahol, és nem lenne a Dunapark kávéház otthona, ami miatt sokat emlegetik, simán elsétál mellette az ember, a  laikus szemlélőnek olyan, mint bármelyik ház a környéken. Aztán ha benéz az ember a bejárati ajtón az előtérbe, kezdődik a csoda, és ha alkalma adódik bejutni a házba és felmenni a lépcsőn, akkor elakad a szava.






Ha egy egésznek tekintjük a 38-42 alatti két házat (egyszerre épültek, csak a megrendelő más), akkor összesen három bejárat van, én a középsőben voltam, a nyitott orsóterű (!) csigalépcsősben. Az előcsarnok falait márvány borítja, de kőpadok is vannak ugyanabból, meg egy kis medence kék-fehér csempével. A vasbeton lépcsőfokok márványlapján pedig ott az eddig általam csak fényképeken látott híres kék gumiszőnyeg, aminek a színe a tengert vagy a nyári eget idézi, de mindegy is, melyiket, annyira vidám: 






Most már bevallom, hogy lépcsőház így még nem vette el az eszem, remegő lábakkal mentem fel a legfelső szintre, lefele jövet pedig egyszer majdnem leestem. Talán a módosult tudatállapot az oka, de olyan érzésem volt végig, mintha a nagyon is szilárdan álló vasbeton szerkezet mozogna vagy hullámzana, de csak a ravasz dizájn tévesztett meg, erről beszélek itt:







A földszintre eredetileg mozit terveztek, ami nem valósult meg. Ehelyett nagyobb teret kapott a kávéház, aminek pincébe süllyeszthető ablakai voltak a tér fele, így nyáron az egész egy nyitott erkéllyé változott. És külön női- és bridzsszalon is volt az emeleten. Hofstatter és Domány közös, megvalósult moziterve a Hollán Ernő 7 szám alatti épületben a Lloyd. Domány még elmenetele előtt, 1938-ban  megtervezte a gyönyörűséges Broadway mozit, (a későbbi Filmmúzeum), amit pár éve Somlai Tibor belsőépítészeti tervei alapján csinosan átalakítottak Belvárosi Színházzá.
És most fejet hajtok a mesterek előtt.





Felhasznált irodalom: Ferkai András:  Pest építészete a két világháború között