2011. május 9., hétfő

A Lépcsőház - Pozsonyi út 40.


Két ház van a városban, amelynek lépcsőházáért országomat adnám, ha lenne, az egyik a Pozsonyi úton,  a másik pedig a Margit körúton áll. Főleg ez utóbbit előszeretettel veszik bérbe filmforgatásokhoz,  a páratlan enteriőr és a lift miatt. Mindkettőt a Hofstatter Béla - Domány Ferenc páros tervezte, a Pozsonyi úti 1935-36-ban épült meg a Szent István park sarkán, és Dunapark házként ismert.  




Hofstatternek jólmenő építőipari vállalkozása volt, számos bérház tervezését és építését is lebonyolította.   Domány először a Műegyetemen, majd Berlinben tanult építészetet, aztán még ott megtervezett egy-két hotelt, irodaházat és sportcsarnokot és 1933-as hazatérése után összeállt Hofstatterrel. A közös munkából több  remekmű is született, többnyire ezen a környéken.  Sajnos 1939-ben Domány Angliába távozott, ahol negyvenévesen valószínűleg öngyilkos lett, Hofstatter pedig '44-ben halt meg Budapesten. Vérzik a szívem, ha arra gondolok, hogy még milyen csodákat ajándékozhattak volna az utókornak, ha tovább élnek.
A környék rendezési tervét 1933-ban fogadta el a Fővárosi Közmunkák Tanácsa. A parkettagyár helyén csinos park lett, szökőkúttal. Az épületekkel kapcsolatban viszont egy csomó mindent előírtak, ezért van az, hogy a tervekkel ellentétben a franciaudvar a nyitott erkélyekkel a Pozsonyi úti oldalon van, míg a zárt erkélyes rész a Dunára néz, pedig nem inkább fordítva kéne hogy legyen? A házak bejáratát ezzel szemben a Duna part felől írták elő, mégis a Pozsonyira kerültek, ami nyilván praktikusabb.

A pozsonyi úti oldal: 


a park felől: 


A 38-40. szám alatti modern luxusbérház az Alföldi Cukorgyár Rt megrendelésére készült, öt, illetve a sarkán hat emelettel, nagy lakásokkal. A felső szinteken széles teraszok, legfelül pedig zuhanyzókkal, öltözőkkel és virágágyakkal, valamint sziklakerttel felszerelt tetőkert volt, ami persze már a múlté. A tetőteraszokról pazar kilátás nyílik.
Az a jó ebben a házban, hogy a külseje alapján, ha nem ott állna, ahol, és nem lenne a Dunapark kávéház otthona, ami miatt sokat emlegetik, simán elsétál mellette az ember, a  laikus szemlélőnek olyan, mint bármelyik ház a környéken. Aztán ha benéz az ember a bejárati ajtón az előtérbe, kezdődik a csoda, és ha alkalma adódik bejutni a házba és felmenni a lépcsőn, akkor elakad a szava.






Ha egy egésznek tekintjük a 38-42 alatti két házat (egyszerre épültek, csak a megrendelő más), akkor összesen három bejárat van, én a középsőben voltam, a nyitott orsóterű (!) csigalépcsősben. Az előcsarnok falait márvány borítja, de kőpadok is vannak ugyanabból, meg egy kis medence kék-fehér csempével. A vasbeton lépcsőfokok márványlapján pedig ott az eddig általam csak fényképeken látott híres kék gumiszőnyeg, aminek a színe a tengert vagy a nyári eget idézi, de mindegy is, melyiket, annyira vidám: 






Most már bevallom, hogy lépcsőház így még nem vette el az eszem, remegő lábakkal mentem fel a legfelső szintre, lefele jövet pedig egyszer majdnem leestem. Talán a módosult tudatállapot az oka, de olyan érzésem volt végig, mintha a nagyon is szilárdan álló vasbeton szerkezet mozogna vagy hullámzana, de csak a ravasz dizájn tévesztett meg, erről beszélek itt:







A földszintre eredetileg mozit terveztek, ami nem valósult meg. Ehelyett nagyobb teret kapott a kávéház, aminek pincébe süllyeszthető ablakai voltak a tér fele, így nyáron az egész egy nyitott erkéllyé változott. És külön női- és bridzsszalon is volt az emeleten. Hofstatter és Domány közös, megvalósult moziterve a Hollán Ernő 7 szám alatti épületben a Lloyd. Domány még elmenetele előtt, 1938-ban  megtervezte a gyönyörűséges Broadway mozit, (a későbbi Filmmúzeum), amit pár éve Somlai Tibor belsőépítészeti tervei alapján csinosan átalakítottak Belvárosi Színházzá.
És most fejet hajtok a mesterek előtt.





Felhasznált irodalom: Ferkai András:  Pest építészete a két világháború között



8 megjegyzés :

  1. Csatlakozom az előttem szólóhoz!!

    VálaszTörlés
  2. köszönöm!! ebben a lépcsőházban amúgy az az érzése az embernek, hogy nem lehet rossz fotót csinálni, ha elég jók a fények:)

    VálaszTörlés
  3. Most találtam rá véletlenül a blogodra, és remek, csak így tovább, sokat olvasom majd, érzem már. ;) Tényleg jó minőségűek a képeid, és látom, hogy minden épületnek utánanézel, csodálom az alaposságodat :)
    Nemrég véletlenül én is jártam ebben a lépcsőházban, elvette az eszemet nekem is! Ami lehet, hogy elkerülte a figyelmedet, de ha van módod még egyszer betérni a házba, akkor mindenképpen nézd meg, hogy a legfelső, vagy talán az az alatti emeleten egy hosszú vékony folyosón át lehet menni egy másik lépcsőházba. Még inkább elvarázsolva érzed magad, ha ráadásul másik kapun jössz ki, mint ahol bemész :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kedves sorokat :)
      Amikor ezt írtam, még nem voltam azon a folyosón, de később igen, akkor én is meglepődtem. Sőt, később egy lakásban is voltam...

      Törlés
  4. szép, biztos benne van a könyvben amit tőled kaptunk
    belenézünk

    VálaszTörlés