2012. augusztus 2., csütörtök

Kibelezték a Kossuth mozit


A Kossuth mozi 2009 novemberében zárt be, azóta kihasználatlanul állt. Most végleg kibelezték.
A pár évvel ezelőtti képen még A miskolci boniésklájd és az Állítsátok meg Terézanyut van műsoron:


forrás: Bp mozitörténet
Ezeket a fotókat 2011 májusában csináltam, akkor még megvolt a neon:


Mára ez maradt a feliratból:
két héttel ezelőtt


két hete
Tegnap reggel jártam arra, itt tartanak a munkákkal:

egy időben ezen a folyosón, középtájon volt a jegypénztár

A Váci út 14 alatti épület a harmincas évek végén épült, de a mozi csak a háború után, 1946-tól kezdett el működni, ugyanezzel a névvel. 1978-83 közt felújítás miatt bezárták, azután lett kamaraterem és korszerűbb nagyterem. Az egyik utolsó mozim itt az Égető bizonyíték volt Brad Pittel, aminek utolsó dialógján még percekkel a THE END felirat után is röhögtem.
Nagyon úgy fest, hogy ALDI lesz belőle, lehet majd olcsón venni pékárut meg felvágottat. A (művész)mozik elkötelezett hívei pedig telesírhatják a párnájukat.
Kár hogy ez az élet, és nem csak egy film.

5 megjegyzés :

  1. Én nagyon sajnálom, hogy már nincs....Ez volt a kedvenc mozim (bár ritkán jártam, de ha igen, akkor ide) Ez volt a "legemberibb" mozi, mert több termes volt,de nem túl nagy és mégsem az a steril multiplex mint amik a bevásárlóközpontokban vannak.Ja, és volt kijelölt dohányzóhely is.... :)

    VálaszTörlés
  2. Sokat jártam ide, ha jól emlékszem, még 1997-ben voltam először, utoljára talán 2008-ban. Nagyon tetszett ez a mozi, sajnálom, hogy bezárt, mint ahogy a Metró, Bástya, Horizont, meg a többi régebbi mozi is. Ma már Budapesten a megmaradt pár ART-mozin kívül nem maradt igazi mozi, csak a plázákban lévő mozigyárak vannak, oda meg nem szívesen megyek.
    Nemrég én is elsétáltam a Kossuth Mozi előtt, benéztem, és arra gondoltam, legszívesebben elsírnám magam. Sok szép emlék fűz ehhez a mozihoz, itt láttam az egyik kedvenc filmemet, a Cinema Paradiso-t is. Nagyon hiányzik. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kár, nagy kár értük. Én sem szeretem a plázákat, de az a rossz hír, hogy minden jel arra mutat, ez csak rosszabb lesz: A Kino, a Művész, a Tabán is csak vegetálnak, pedig nézhető film szinte már csak a művészmozikban van, és sajnos nem ezek azok a filmek, amelyek tömegeket vonzanak:(

      Törlés
  3. Hát én meg pont az Aldiba akarok most menni, kerestem a térképen meg a streetview-n, hol is van pontosan az a Váci út 14. Sejtettem, hogy az, de rá kellett keresnem a mozi címére, mert a Google-térkép kis emberkéje még mindig azt mutatja.
    Hát ez van.
    Több narancsot eszünk, mint moziba járunk.

    VálaszTörlés
  4. '92-végén jártam először a Kossuth-ban, az Alien 3-at néztem harmadmagammal. Utána 2004.-ig még rengeteget jártam ide, a kedvenc mozim volt. Nagyon sajnálom hogy bezárták. Ha jól emlékszem itt volt legelőször SDDS térhatású hang a magyar mozik közül, '97-ben. Ha nem nyit meg a Westend ott mellette, lehet hogy még ma is működne. Voltam vagy 4 éve abban az Aldiban ami a helyén nyílt, de egy furcsa, szomorú érzés volt bennem végig, úgyhogy szerintem nem fogok túl gyakran odajárni. Örökké hiányozni fog ez a mozi.

    VálaszTörlés