2013. június 26., szerda

Hazafelé

Munka után hazafelé menet csak egy háztömbnyit kerültem, kellett a séta, ki akartam szellőztetni a fejem. Az Angyalföldi úton elmentem az elefántos rács előtt, benéztem az udvarra, egy csomó kocsi parkolt bent fák és bokrok társaságában, de csak a Trabantra kapcsolt be az agyam, megálltam és bementem a kapun, hogy jobban körülnézzek. Jó éve már, hogy erre jártunk, útban a Lehel piacra és lefotóztam az egyáltalán nem odaillő elefántos ablakrácsot az egyszintes házon, aminek már a kapuja sincs meg, gyanítom, lassan a ház sem lesz. Nem volt bent semmi extra, csak tégláig pusztult falak, minimum fél évszázados festés, málló vakolat, rozsda és penész, szerény, de mégis szép korlát, egy kis fény és ez elég is volt a csodához.












Csak ennyi volt. Megállt az idő, egy pillanatra, vagy pár percre, amíg néhányat kattintottam. De benne volt egy évszázadnyi történelem. Aztán mentem tovább, haza. 

2013. június 22., szombat

Józsefváros, péntek délután, negyven fok

Péntek délután 2-kor, váratlanul vége lett a munkahétnek, kitört a hétvége és hirtelen temérdek időm lett. Negyven fok volt, szóba sem jöhetett semmi kötelezően elintézendő dolog az ajándékul kapott időben, gyorsan elővettem a Fodor Gyula listát és kinéztem két házat egymáshoz közel, Józsefvárosban. Ebből lett a séta a környező utcákban. Az első cím a Somogyi Béla utcában, kívülről egyértelműen szecessziós elemeket felvonultató, de csontig lepusztult ház, belül meglepően gyönyörű és nem meglepően lepusztult. Eredeti festés és kellemesen hűvös lég a lépcsőházban, olyan járólap, hogy ilyet még soha, de a folyamatos jövés-menés miatt csak visszafogottan mertem kattintgatni a gépemmel. Séta tovább, a József utcába. A második célpont kívülről egész szép, belül is csinos, de összességében mégis sokkal kevésbé izgalmas ház, viszont pont szemben vele a Martsa Műteremház, ahol Róth Miksa is alkotott egy darabig, ide még vissza kell jönni. A Népszínház utca mindig meglep, nem hiszem hogy van még ilyen, ahol ennyi régi, több évtizedes neonreklámot és üzletfeliratot lehet egymás után látni. Amúgy én mindig sugárútnak látom, kopottnak és kissé koszosnak, olyan gíroszos, villamosos Nyócker-belinek, de sugárútnak, eszméletlen mennyiségű vezetékkel a levegőben és cípővárossal. Kicsit emlékeztet New Yorkra, némelyik sarok hangulata, a feliratokkal, csoportokban álldigáló emberekkel Chinatown-t idézi. Ehhez jönnek olyan baró épületek a háttérben, hogy csak ámulok. Határozottan több figyelmet érdemelne. És a kis utcákba is be kell menni, ott indul az igazi reality, ott lehet szőnyeggel letakart Opelt (?) látni és retró kaputelefonokat. A Corvin negyedhez képest itt a terület fejlesztése is gyerekcipőben jár még, bár a Fecske utcában áll már néhány új társasház.
Pár kép jön, nem a környék teljes bemutatása, inkább csak hangulatuk végett és az aszfaltból áradó meleget hozzá kell képzelni, bár ma ez garantáltan nem lesz még nehéz. 








Tetődísz a Somogyi Béla utcában. Kevesen maradtak.
Bal oldalt a Gutenberg-otthon



Somogyi Béla utca
Ugyanaz a modell, pár utcával odébb.
A József utcai Fodor ház, a madarakról megismerni a mester keze nyomát. 

E ház műtermében alkottak...
Fecske utcai üres telek.

Itt egykor faszén kereskedés volt, ha jobban megnézzük.
Rózsaszín napernyő.








Tetőterasz a Népszínház utcában, nem is akármilyen.

Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,
itt csatlakozhatsz
a blog Facebook oldalához.

2013. június 16., vasárnap

Frankel Leó út 10.

Kicsit elmaradtam a régebbi anyagokkal, a Fodor Gyula épületei utáni kutatás-gyűjtögetés minden energiámat és maradék szabadidőmet lefoglalja. Itt van pl. ez a ház is, még bőven április volt, amikor betévedtem és elaléltam a függőfolyosóktól, viszonylag ritka az udvar közepén, a ház két oldalsó traktusát keresztben, hídként összekötő gang.   




Ráadásul a ház összességében pont annyira van felújítva, hogy még nem lett belőle egy fájóan steril, semmilyen történelmi atmoszférával nem bíró belső, de ez csak az én véleményem. Többször szembesültem már azzal, hogy a túl nagy igyekezettel és büdzsével felújított házak elveszítik karakterüket. Itt is sajnálkozott a közös képviselő, hogy jaj, mennyi mindent kéne még, meg hogy már eddig is mennyibe került, de én titokban csak örültem, még megmaradt az udvarban a sárga keramitkocka, a járólapok végig a körfolyosón, és mért baj az, ha valami működik, azaz funkcióját ellátja, de egy kicsit kopott? Az más kérdés, hogy az utcán a földszint egységes színén még lehetne dolgozni, de ettől most nagyvonalúan tekintsünk el.


Wellisch Sándor és Gyula építőmester iparosok tulajdona volt a régen még Zsigmond utca, ma Frankel Leó út 10 szám alatti ház. A Wellisch család nem volt rosszul eleresztve ingatlanokkal, vágvecsei Wellisch Alfréd, nem mellesleg az Országos Középítési Tanács tagja, csak Angyalföldön 25 ingatlant tudhatott magáénak. A család szinte minden tagja szintén zenész (aki nem, az konzervben vagy gabonában utazik), itt van Sándor és Gyula, ők közösen 8 házat birtokoltak a város különböző kerületeiben, (pl. Régiposta utca 2, Kádár utca 8, Király utca 88). Aztán ott volt a Wellisch Náthán utóda épületfakereskedő, asztalos és ácsüzlet cég. Wellisch Alfréd fia, Andor is folytatja majd a családi hagyományt, de az egy másik történet. 

innen
1895-ben készülnek el az első tervek egy háromemeletes bérházra, Schmidt Ferenc ceruzájával, ezeken még Fischer Henrik az építőmester. Aztán két év múlva újabb tervdokumentációt prezentálnak a hatóságnak, itt már építőmesterként szerepel a Wellisch páros neve. 1897 április 23-án megkapják a jóváhagyó pecsétet, a Frankel Leó és a Henger utcára is egyaránt homlokzattal bíró, historizáló lakóházra. Az eredeti terven a homlokzat közepén, a tetőn egy kis süveg van, minden ablak felett épületdíszek és egy gyönyörű kapu, felette kőarc. A Henger utcai homlokzat sokkal szerényebb és kevesebb a dísz. 

a középső ház az, fentről is látszik az udvar közepén átívelő gang
Frankel Leó úti homlokzat
A Frankel Leó úti oldalon a földszinten boltok, hátul csatlakozó raktárakkal, a Henger utcai részen ott is lakás. Az első emeleten a Frankel Leó útra két lakás néz, a helyiségek balról jobbra sorban így jöttek: szoba, szalon (lásd lent a dupla ablakos), hálószoba, megint szalon és hálószoba. 1898-ban már állt a ház, de pár év múlva leégett a tető, ez egy 1906-os határozatból derül ki, amelyben újra használatba vételi engedélyt adnak a leégett fedélszék utáni helyreállítások után. 


A legérdekesebb az, hogy nyilván a jövedelmezőség növelése és a piaci igények kiszolgálása végett 1935-ben az akkori tulajdonos, még mindig a Wellisch család, (W. L. Lászlóné és birtoktársai, Bramer Frigyes?) végez némi módosításokat a házon. Ekkor alakítják át az udvari lakásokat úgy, hogy belőlük garcon-okat varázsolnak. A harmincas évek derekán ez nem meglepő, a lakások alapterülete akkortájt csökken, minden praktikusabbá válik és a funkcionalitás kerül előtérbe. A garzonlakásokban a gyakorlat szerint nem feltétlenül volt konyha, a két-háromszobásokban is szinte eltűnt a csak alvásra használt háló és gyakoribbá vált az alvásra és nappali tartózkodásra egyaránt használt szoba. Így viszont be kellett áldozni a melléklépcsőt, ugyanis a földszint kivételével ennek helyén lesz mindegyik szinten, mindkét oldalon egy-egy új garzon. A szoba-konyhák így kapnak pluszban előszobát, éléskamrát és fürdőt.
A szocializmus idejéből megmaradt még a házfelügyelői lakás korszerűsítésének terve, a konyha-kamra helyére fürdő, wc, előszoba, főzőfülkét buherálnak, mint ilyen, ez is egy jellemző kordokumentum.















Szeretem ezt a házat. Ráadásul még egy különlegességgel bír, a Frankel Leó úti oldalon Schöberl Valéria férfi fehérnemű üzlete működik. 1936-ban nyílt, és senkit ne vezessen félre a neve, nemcsak férfi ingek varrását, de ruhajavítást is vállalnak. 





Források: Budapest Főváros Levéltárainnen és innen.

Ha tetszett a  bejegyzés és szívesen látnál még több képet és tartalmat,
itt csatlakozhatsz
a blog Facebook oldalához.