2013. szeptember 7., szombat

Drechsler-palota, felújítás előtt

A napokban sokat írtak az egykori Balettintézetről, azaz a Drechsler-palotáról, az új tulajdonosváltás kapcsán. A hírek szerint az új tulajdonos felújítaná és luxusszállóként üzemeltetné az Andrássy úti épületet. Rövid összefoglaló az elmúlt évek fontosabb momentumairól itt.
Lechner Ödön és Pártos Gyula tervére 1883-ban adták ki az építési engedélyt, 1886-ra állt a MÁV Nyugdíjintézet bérháza, a korai francia reneszánsz stílusában. Maga az építész akkor azt nyilatkozta, hogy nem akart túllőni az Operaház szépségén, így visszafogta magát a tervezéskor. Az épület földszintjén a Lechner tervei alapján berendezett kávéház működött.


De a budapestiek évtizedekig csak Balettintézetként ismerték: 
Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan
A minap kaptam egy levelet, ez állt benne: "Munkába jövet láttam, hogy nyitva van a kapuja, de nem volt ott senki, így belopóztam az udvarára, készítettem egy fényképet, de ott sem volt senki. Aztán egy kicsit feljebb, újabb kép, majd úgy gondoltam, hogy most már addig megyek, amíg nem szól rám valaki. Gondoltam, hogy ez másnak is érdekes lehet, mert mindig cikkeznek róla, és ha tényleg belefognak végre valami szálloda építésébe, akkor meg pont a legjobb pillanatban örökítettem meg.
Az egész üres, kevés helyen van parketta és sok fal is hiányzik. A Dalszínház utca felől mentem be, itt sok postaláda volt, szerintem, ebben a részében lakások lehettek. Fent viszont körbe lehet járni az egészet, mert ha épp fal van, azon is lyukat ütöttek. Szépek az ólomüvegablakok, a megmaradt faborítások, a lépcsőház meg különösen érdekes. Megcsapott a szele a titkos barangolásnak és a felfedezésnek, meg az a hatalmas üres épület is hatással volt rám..."  
És íme a mobillal készült képek a több mint tíz éve üresen álló épületről:




















kilátás az Operaházra











Az elmúlt tíz év, amióta üresen áll, nyilvánvalóan nem tett jót a műemlék épületnek, de nagyon remélem, hogy a sorsa lassan jóra fordul.
És végezetül, igazán csak apróság, de Török András Budapest könyvében találtam egy kedves dolgot, mely szerint "fiatalkorában Simplicissimus (a könyvben a szerző barátja, gyakorlatilag maga a szerző) a különleges neveket gyűjtötte a pesti lépcsőházakban. Emlékszik egy itteni trófeára. A jobb oldali szűk kapualjban egy harmadik emeleti lakás bérlőjeként "özv. Baán Achillesné" volt kiírva."


12 megjegyzés :

  1. Ahogyan kicsiben, úgy nagyban! Egyébként én vagyok a robot!

    VálaszTörlés
  2. http://www.geni.com/people/Achilles-Ba%C3%A1n/6000000020040211189

    VálaszTörlés
  3. Gizella Berthóty lehet az özv. Baán Achillesné lánykori neve

    VálaszTörlés
  4. Úúúúúúúristen!!! De szomorú. :(

    VálaszTörlés
  5. Nagyon-nagyon hosszú ideje szeretnék "benézni" ebbe az épületbe.... Te ott jártál, egyesegyedül? Szívből köszönjük a képsorozatot - már vagy százszor végignéztem. MEGRÁZÓ.

    VálaszTörlés
  6. A balettintézeti diákok kollégiuma a Gellérthegy Dunára néző oldalában volt.Várkastély szerű,titokzatos kis épület. Méltó párja ennek a csodának. Valyon abból mi lett?? Éva


    VálaszTörlés
  7. Még ilyen lepusztult állapotban is gyönyörű!

    VálaszTörlés
  8. He was my grandfather; may him and the rest of my direct descendants rest in peace.

    VálaszTörlés
  9. A 2-3 kép NEM a Drechsler-palotában készült!

    VálaszTörlés